Welcome to Florida

Kedves barátaim biztattak, inspiráltak, hogy folytassam Amerikáról írott blogomat. Remélem tudok az akkori könnyedebb stílusban fogalmazni, ezért hagyom magam és elmesélem a kalandban a kalandot, tehát az amerikai utazásomon belüli floridai utazást.
A kalandra az okot az szolgáltatta, hogy a hurrikán időszak közeledtével kedves vendéglátóim floridai házát, valamint annak nyílászáróit felül kellett vizsgálni, az esetleges   hurrikán károkat mérséklő táblákat fel kellett erősíteni a nyílászárókra. Emellett még aktualítást adott az utazásnak, hogy sok-sok holmit kellett leszállítani a déli állam, Mexikói öböl felőli, tehát nyugati partjának, Englewood nevű városában levő házhoz.
A mellékelt térképen vázoltam magamnak az útvonalat, ami egy kicsit sokkoló lett, látva a majdnem kétezer kilométernyi távolságot, valamint a prognosztizált 19 órányi utat. Már kezdtem érteni bácsikám – gyakorlatból eredő – útitervét, mely szerint úgy érdemes nekivágni a nagy távolságnak, ha legalább kettő gyakorlottabb sofőr vezet felváltva, így van esély arra, hogy a távolság legyőzhető egy napon belül.

Florida oda nagyobb térképen való megjelenítése

Így hát elindultunk vele egy vasárnap hajnalban Edison városából, hajnali háromnegyed négykor. A helyi 1-es útról hamar ráértünk a 95-ös számot, illetve az államban New Jersey Turnpike nevet is viselő autópályára. Természetesen a vezetést bácsikám kezdte. A kezdeti, – Philadelphia városát messziről megkerülő – pályaszakasz sok izgalmat nem tartogatott, így sötétben való utazás során nyugodtan belekezdhettem egy könnyű szundikálásba. Tudtam viszont, hogy nem szabad sokáig aludnom, mert nem akartam elmulasztani a New Jersey állam elhagyását a Deleware folyó felett való áthaladást. A Delaware Memorial Bridge, ami a Deleware folyón át összeköti New Jersey és Delaware államokat, tulajdonképpen 2 híd. Az egyik híd 1951-ben, a másik 1968-ben épült, a monumentális alkotáson való áthaladás, mindkét irányból nagy élmény.

A rövid Deleware állambeli utazás után viszonylag hamar értünk Maryland államba, ahol Baltimore alagútjai voltak nagyon látványosak, majd a Washington fővárost elkerülő autópálya szakasz egy pihenőjében történt az első rövid pihenő és a sofőrváltás, reggel 7 órakor.
Bár néhány úton már szoktattam magam az amerikai forgalomhoz, a vezetés nehézséget nem okozott, sőt, magam részéről nagyon élveztem. Mindezek ellenére azért néhány érdekességet elmondok.
A kétpedálos, automata sebességváltós kocsi vezetésétől nem voltam elájulva, kényelmes, amolyan tipikus amerikai kényelmi szolgáltatás. A nagyon nagy távolságokon viszont igazán hasznosnak találtam a tempomat rendszer által nyújtott kényelmet. Erre persze lehet azt mondani, hogy jó-jó, az itthon is hasznos, ha van. Itthon ennek előnye nem teljesen használható ki, mert egyhuzamban nem megyünk akkora távolságot, hogy a kormányon elhelyezett + és – jellel ellátott gombok használatának igazi kényelmét észrevegyük. Ott átlagban 250 mérföldet (~400 km) tettünk meg két megállás közt, ami a tempomat nélkül nem lett volna lehetséges.
A Florida felé vezető 95-ös számú autópálya minősége, szélessége nem mindenhol egyforma. Mivel az fenntartás nem szövetségi, hanem az adott államra tartozó feladat, ezért a minőség nagyban függ az állam pénzügyi kondícióitól. Mindezzel persze véletlenül sem szeretném azt sugallni, hogy van, ahol rossz. Nem. Néhol jó, máshol jobb.
A sebességgel kapcsolatban is szeretnék eloszlatni egy közkeletű téveszmét. Nem mennek olyan gyorsan, mint ahogy innen gondoljuk. A magyar autópályákon mi gyorsabban hajtunk. A sebesség korlátozása különbözik a hazai módtól, nem az egységes (50, 90, 130) kategóriák szerint szabályoznak. Az utakon folyamatosan figyelni kell, hiszen az út mellett bárhol lehet SPEED LIMIT tábla, ami lehet, hogy az addiginál kisebb sebességet ír elő, de lehet, hogy nagyobbat enged meg. Így van ez az autópályán, és az alacsonyabb rendű utakon egyaránt. Az autópályán általában a 60 – 65 – 70, ritkán 75 miles/óra sebesség volt a megengedett. Ebből is látható, hogy nincs megengedve a száguldozás. A két ellentétes irányú pályasáv közt sok helyen lehetséges az átjárás, hatósági jelzést viselő járművek számára. A sebességméréssel megbízott állami rendőrség járművei szoktak itt állni, így bármelyik irányban el tudnak indulni. És akit akarnak megfognak, mert nekik meg van engedve a száguldás.
Amint korábban már említettem, a többsávos utakon elvileg létezik a jobbra tartási kötelezettség, gyakorlatilag nem. Előzni tehát lehet jobbról és balról is, ami azt jelenti, hogy sáv váltások előtt jobban kell figyelni a tükröket. Az elején kicsit furcsa volt, de mivel szeretem a szabadságot, nem okozott gondot az átállás, sőt idővel kifejezetten élvezem is ezt.
A következő megállóig körülbelül 240 mérföldet vezettem, közben áthaladtunk a Virginia és North Carolina határán, a nevezetes Észak-Dél közötti határon, majd 11 órakor tartottunk egy ebédszünetre szánt pihenőt. Az ebédszünet után egy 300 mérföldes szakasz következett, ami alatt én pihentem. A hőmérséklet érezhetően emelkedett, viszont Dél Karolina területén több hullámban kaptunk nyári esőt, ami a hőmérsékletnek kedvezett, viszont a tempónkat jelentősen visszavetette.

 „Vándor az úton, vihar az úton,
Hull a jó eső, jó nyári eső.”
Jim Morrison - Hobo

A 95-ös mentén az államhatárok után közvetlenül úgynevezett Welcome Centereket találunk, amik tulajdonképpen a fogadó állam által fenntartott turisztikai tájékoztató és vendéglátó központok. Egy kiadós eső után Dél Karolinát elhagyva Georgia államba beérve Savannah város közelében a Welcome Centerben kaparintottam kezembe újra a volánt. Előtte azonban előkerestem a napokban vásárolt Doors-t, és kellemes zene kíséretében faltuk a mérföldeket. Még egy kiadós esőt leküzdöttünk, aztán átléptünk Florida államba, közeledtünk Jacksonville felé. Itt Lake City irányába letértünk a 95-ös útról, hogy Floridában ne kelljen átmennünk Orlando városon, így elkerüljük a Mickey Mouse imádók tömegét.

Lake City-ben a mielőbbi továbbindulás érdekében – feladva elveinket – gyorséttermi vacsorát költöttünk el, aztán indultunk célunk felé. Én magam azt hittem, hogy innen már hipp és hopp ott is leszünk. Lake City-től elindulva még nem nagyon látszódott a tájon a „floridai” növényzet. Erről egy saját (bár nem túl jól sikerült) videót is mutatok, csupán a táj és a zene kedvéért.

No, a tervezett hipp-hopp, még három és fél óráig tartott, a vége felé már nagyon vártuk a megérkezést, és este 11 kor meg is érkeztünk Englewood városába úticélunkhoz. A sötétben ugyan láttam jellemző növényeket, de nem éreztem a hely hangulatát. Igazából másnap reggel, amikor kimentem a házból és körülnéztem, akkor érkeztem meg Floridába.