A kocsik, az energia és a gyaloglás

Aki még nem járt az USA-ban, ő úgy tudja, hogy rengeteg az autó, különösen a személyautó. A valóságban sokkal-sokkal több az autó. Akinek nincsen személykocsija, az nem nagyon tud létezni, vagy a teherkocsijával közlekedik. Egy családnál általában több kocsi is van, és a lakást elhagyva szinte mindig azzal közlekednek. Munkahelyre, iskolába, áruházba, hipermarketekbe, szupermarketekbe, vacsorázni, stb.

Ahol vagyok, egy kisváros, kertes családi házakkal (később írok róla részletesen). Amikor már sokszor jártam kocsival a környéken és nagyjából megismertem, tervbe vettem, hogy sétálni is fogok majd. Az első gyenge próbálkozásom egy vacsora utáni javaslat volt, mondván, "Sétáljunk haza!", mert tudtam, hogy nem messze jöttünk el kocsival, hazulról a SteakHouse-ba. Mindenki elvetette az ötletemet, így beültünk a kocsikba és 4 perc után otthon is voltunk. Másnap már körmönfontabb tervet eszeltem ki. Felvetettem a tervemet nagybátyámnak (róla is írok később), hogy elmegyek sétálni, egyedül, csak én, tehát senki másnak nem kell. Nézett rám, és nem értette. Rögtön felajánlotta, hogy mondjam, hogy hová szeretnék menni, beülünk a kocsiba és elmegyünk oda. Elmagyaráztam neki, hogy én azt a mozgást szeretném csinálni amit ő csinál a lakásban, rövid távokon és célirányosan, de én a házon kívül, a járdán, hosszabb távon, és céltalanul. Utolsó gyenge érve az volt, hogy itt nem lehet ám mindenhol gyalogolni. Igaza is volt, mert a kertes házak közti kis utcákon még csak volt járda az út mellett, de kiérve 27-es autóútra, ott már csak az egyik irányba mehettem gyalog, mert a másik irányban nem volt járda. Sétám során valóban felfedeztem olyan kávézókat, telefonos boltokat, üzlethelyiségeket, amiket tényleg nem lehetett járdán megközelíteni. Lehetett átmenni füves közterületeken és autóbehajtókon, de járda nem vezetett oda.

Igen, és a SteakHouse-tól kb. 12 perc alatt értem el a házig, közben egy nagy darab amerikai kedélyesen megszólított, hogy milyen jó sétáló idő van. Yes, yes, mondtam, és nem kérdeztem meg tőle, hogy mikor sétált utoljára, mert azért hirtelen nem tudtam összerakni ilyen bonyolult mondatot.

Az autók kapcsán vetődött fel bennem, hogy azért az az energia, egyszer csak elfogy. És itt úgy gondolják, és komolyan, hogy nem fog elfogyni. Ezt a véleményüket támasztja alá az egyéb energiafogyasztás is. Nem láttam jelét az elektromos energiával való takarékoskodásnak sem. Ezt mutatja a nagyon erős légkondicionáló használat is, ami mint írtam már szinte mindenhol - szerintem - indokolatlanuk alacsonyra hűti a tereket. Nem csak a kis tereket, hanem az óriási üzletek, üzletházak tereit is.

A hétköznapi emberek tudnak a megújuló energiákról, de még nagyon ritka helyen alkalmazzák. Napkollektort, szélerőművet nem láttam még.

Aztán mégiscsak láttam ám gyalogló embereket. Egy pláza jellegű üzletközpontban láttam gyalogló nyugdíjasokat. Ők felvették az edzőcipőjüket és a megfelelő ruhájukat, beültek a kocsijukba, elmentek a plázába, és ott gyalogoltak körbe-körbe edzésként, mert ott kellemes hűvös volt.

A "légkondi"

Barátaim, akik néhány éve voltak itt, elláttak tanácsokkal, így néhány dologra fel voltam készülve, de mindenre nem lehetett. Ezek közt van a légkondicionálás.

Otthon bírom a meleget, általában kerülöm a légkondit, kocsiban akkor használom, ha nagyon-nagyon meleg van, akkor is addig, amíg el nem fogy a levegő az utastérben és el nem kezdek izzadni a hidegben és ásítozni vezetés közben. Ekkor kikapcsolom és lehúzom az ablakot.

Itt viszont más. Itt nem menekülsz. A személykocsikban olyan van, hogy belenyom az ülésbe és odafagysz. Az üzletekből örülsz ha kijöhetsz, mert néhány perc után bent vacogni kezdesz. A vonatban még talán elviselhető volt, de a metróban nagyon nyomták a fejemre. Ha az utcán sétáltam, akkor volt kellemes, ha egy üzlet nyitott ajtaja előtt mentem el. De bemenni már nem akartam.

Az első néhány nap kellemetlen, de aztán megszokod. Igaz, hogy addig mindenhol, (a lakásban is) fázol, éjszaka nyakig betakarózol, kiszárad a szemed, a torkod, elered az orrod vére, de aztán megszokod és a meleg kezd el zavarni.

Délután kiültem a teraszra dolgozni, mert azt mondtam magamnak: "Nem igaz, hogy nem bírod a meleget!" A néhány óra számítógépes munka közben, többször is besurrantam a házba hűsölni, aztán újra kijöttem, de aztán egyre inkább hidegnek éreztem benti levegőt, mint kellemes hűvösnek. Ez volt a remény, hogy nem szoktam át teljesen és megmaradt a normális hőérzetem.

Most, éjszaka 2 felé, már csak - kellemes - 30 fok van itt a teraszon.